AZ ALOE VERA (AVE) RÖVID TÖRTÉNETE
Az Aloe Verát (botanikai elnevezése Aloe Barbadensis Miller) több ezer éve ismeri és használja az emberiség dísznövényként és gyógynövényként egyaránt. Számos nagy történelmi kultúrában (indiai, kínai, egyiptomi, arab, görög, római) már részletesen nyomon követhető a gyógyászati alkalmazása.

Az aloét a spanyol hódítók vitték Afrikából Amerikába. Európában az egyes aloé fajok csak a XVII. században váltak ismertté. Ma már a Föld szinte valameny-nyi részén foglalkoznak termesztésükkel és fitoterápiás alkalmazásukkal.

 

Az egyiptomiak szerint az AVE nedve nemcsak egészséget, hanem szépséget is biztosít. Észak-Amerika népei „Aloé doktornak” vagy „Csendes gyógyítónak” hívják.
Az aloéról óriási tapasztalattömeg és tudományos igényű ismeretanyag gyűlt össze. Az elmúlt évtizedekben a világ újra felfedezte az AVE áldásos hatását.

Az aloé nemzetség a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó kb. 400 fajt egyesít. Ezek többsége évelő, pozsgás növény, duzzadt, fejlett, kardalakú levelek-kel, melyeken tüskeszerű kinövések találhatók. Virágai egy vagy kétágú hosszabb száron nőnek. A fürtös, trombitához hasonló virágok színe zöldes-fehér, sárga, narancssárga vagy piros. Az AVE levelei egy rövid szár körül spirálisan helyez-kednek el.

Az aloék közül csak néhány fajta rendelkezik gyógyhatással. Leggyakrabban az Aloe succotrina, az Aloe africana, Cap aloe, az Aloe Vera (L.) Burm, amely az Aloe Barbadensis Mill.-nek felel meg, az Aloe ferox Mill., az Aloe spicata Baker és az Aloe Arborescens Mill. kerülnek említésre.
A mezei Aloe Vera 60-90 cm nagyságúra nő meg. Levelei 40-50 cm hosszúak és 6-10 cm szélesek. A kövér, vaskos levelek szélein és alsó szegélyein apró tüskék helyezkednek el. A levelet légzőnyílásokkal rendelkező védő héjréteg borítja. Alatta cellulózból álló epidermisz szövet található, amely sárgás-vörös nedvet tartalmazó sejtréteget borít. A sejtek között elszórtan oxálsavas-kalcium kristályok találhatóak. Ezt a színes sejtnedvet az aloé vérének nevezik.
A következő belső levélrészben a növényi rostok erei és edényei helyezkednek el, amelyek a levél húsát adják. Ez tartalmazza a nyálkás, zöldes aktív gélt és nedvet, melyek az AVE legértékesebb részét képezik.

A hatóanyagok mennyisége és minősége függ a talajtól, az éghajlati viszonyoktól és a termesztési módtól.
Az aloé szaporítását a virágok beporzásából keletkező magból, valamint a törzs tövén fejlődő új növénykék elültetésével végzik.

Az aloé a trópusokon és a szubtrópusi országokban vadon nő. Néhány fajta rostos részeit nagyon erős és ellenálló hajókötél gyártására használják, de a belőle készített textilipari termékek (pl. ruhaanyagok, szőnyegek) is rendkívül tartósak.
A nagyon erős tüskékkel bíró Aloe ferox a japánoknál népszerű, míg a fácska alakú Aloe Arborescens az oroszok „szent” növénye. A leghatalmasabb a Zimbabweben honos 10 m magas, faszerű aloé növény. A legismertebb és legin-kább használatos fajta jelenleg az egész világon az Aloe Vera.

Az AVE történetéből érdemes kiemelni az ősi kultúrákban kialakult felhasználási, gyógyászati tapasztalatokat.
A sumérok agyagtábláin, festett vázákon, az egyiptomiak 3500 éves papiruszain, az indiai ayurvédákban, az Ószövetség szent könyveiben és az Újszövetségben János Evangéliumában és másutt találunk az aloéra vonatkozó utalásokat.
Az egyiptomiaknál a fiatalság és a szépség, a hosszú élet elixírjeként és az örök élet szimbólumaként tartották számon. A papok balzsamozásnál használták.
A görögöknél az aloé a szépség és az egészség szimbóluma volt. Az orvostu-domány atyjaként ismert Hippokratész gyógyírként használta vérhas, rák és hasi fájdalmak ellen.
A rómaiak az afrikai hadjáratok során tapasztalták, hogy karthágói foglyaik sebeiket az aloé leveleivel gyógyították.
Az első században keletkezett „Gyógyító anyagok” c. könyvben az aloét a vérző sebek hegesedésére, a kelések, a szemfertőzések gyógyítására ajánlja a szerző Dioszkuridész. Kaiusz Pliniusz Szekundusz (i.sz. 23-79) a friss levelekből nyert nedvet sebek, zúzódások gyógyítására, míg a levél kivonatának fogyasztását tonikumként, hashajtóként és sárgaság ellen ajánlotta.

Az arabok a „sivatag liliomának” becézik és éhínség, járványok idején húsát rendszeresen fogyasztották.
A keresztes hadjáratban a templomos lovagok gyógyitala a „jeruzsálemi elixír” az aloé húsából, kenderből és pálmaborból készült.

Az indiánok, akik a spanyol és portugál hittérítők által meghonosított aloét „Jézus fájának” keresztelték, szent növényként kezelték. A leveleit megfőzve megették, a húsával a vérző sebeket kezelték, erjesztett levét a gyomor- és bélbántalmak enyhítésére, vesekövek oldására, és köhögés ellen alkalmazták. Az AVE rituális, mágikus erejében is hittek, húsával kenték be nők és férfiak a testüket; a nők férfiak elcsábítása céljából, a férfiak a harcba vagy vadászatra induláskor, mert a szent növény sérthetetlenné tette őket.
A Fülöp-szigeteken az Aloe Verából nyert levet sebek, horzsolások, égések és bőrbajok kezelésére, belsőleg pedig a szervezet erősítésére, hashajtásra és bélfér-gesség ellen használják.

 

A japánok és a kínaiak is eszik, isszák és gyógyítanak vele, de gyógyszereket, kozmetikumokat és szappant is gyártanak belőle.
Az Aloe ferox erős tüskéit a kínai vándorló „orvosok” akupunktúrás tűként használják.

A modern kutatás úttörői, eredményei
A XIX. század közepén kezdődött az AVE tudományos vizsgálata. 1851-ben állították elő tisztán a növény egyik fontos hatóanyagát az aloint (hidroxiantracén származék), amely a levél külső részében található. A sárgaszínű, porszerű anyag legfontosabb alkalmazási területe a hashajtás. Kisebb dózisban enyhén laxatív, nagyobb dózisban drasztikus hashajtó, nagyon kis adagokban pedig gyomorerősítő hatású. A másik, főként az Aloe Vera leveleiből kinyert belső kocsonyás anyag (ez aloint, barbaloint nem tartalmaz), amely a növény levelének belsejében lévő parenchíma szövetekben (ez minden irányban egyforma átmérőjű sejtekből álló szöveti rész) raktározott gél.
A XX. század második felében az Aloe Vera tudományos vizsgálata terén rendkívül intenzív kísérletek indultak szerte a világon.
1985-ben az Angiology (érbetegségekkel foglalkozó tudomány) c. folyóirat közleménye szerint 5000 angina pektoriszos beteget 5 éven át vizsgáltak. A betegek AVE gélt kaptak táplálék kiegészítőként. Eredmény: a lipidszint, a gyógyszer-szükséglet és a veszélyeztetettség jelentős csökkenése. Az Aloe Vera gél tehát fontos szerepet tölthet be a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében (hazánkban 50% feletti halálok).
A friss és stabilizált AVE gél belső és külsőleges együttes alkalmazása adja a legfigyelemreméltóbb eredményt: külső sérülések, zúzódások esetében a gyógyulás sokkal gyorsabban és szövődmények nélkül zajlik le. Állatoknál is megállapították, hogy a gyógyulási idő a kontroll egyedekhez képest több mint felére csökkent.
1950-es években az amerikai Coats B. C. gyógyszerész a gyorsan lebomló aloé gélt természetes úton stabilizálta (hőkezelés és antioxidánsok segítségével). Ez a megoldás megnyitotta az utat az AVE géllel készült gyógyászati és kozmetikai termékek forgalmazására, amelyek mára meghódították az egész világot.

 

folytatása következik...

 forrás:Prof. dr. Török Szilveszter
DR. ALOE- a természet erejével gyógyít