HÍRARCHÍVUM

2010. 10. 18. | Éménybeszámoló a szemináriumról II.

 

Üdvözlök mindenkit!

Szombaton egy nagyon jó hangulatú Szemináriumon vehettünk részt, ahol a hálózat vezetőin túl megszólalt két kiemelt termékünk gyártója is.
 

Rövid bevezető után elsőként Dr. Bérci István, Az önálló Magyarországi Étrend-kiegészítőGyártók és Forgalmazók Szövetségének Elnöke kapott szót, aki az általa készített étrend kiegészítők közül a Covisan, a Mobilisan, a Femenosan és az Optosan részletes bemutatásával kezdett. Tette ezt a tőle megszokott humoros történetekkel fűszerezve. Annyira lekötötte a hallgatóság figyelmét, hogy az egy órás előadása perceknek tűnt, és annak befejeztével még további félórás kérdés-felelet követte. (Az előadásról készült felvételt a Weblap belső felületén megtaláljátok, csak jelentkezzetek be a webirodába!) Ezt követően mindenki gazdagabban állhatott fel a helyéről. A második blokk elején Az Őrangyal Pezsgő por gyártója, Buga Éva avatott be bennünket a termék hihetetlen tulajdonságaiba. Elmondta hogyan tesztelték a hatását, és hogyan tud segíteni a kijózanodáson túl különböző betegségek megelőzésében, vagy felfedésében. Egy nagyon különleges készítményről van szó, mindenkinek, aki nem volt ott, javaslom, hogy nézze meg a honlapon az erről készült videót, csodálkozni fog!

A következőkben Kártyás Gyula, a Family Business hálózatának alapítója osztotta meg velünk gondolatait, miért is válasszuk inkább az FB-t, a korunk túlkínálattal rendelkező mlm rendszerei közül. Hiszen jelen gazdasági helyzetben mindenki keresi a számára legkifizetődőbb lehetőséget, és a magyar emberek anyagi helyzetét tekintve a hálózati kereskedelmi rendszerek lehetnek a leginkább elérhetők. A Family Business lassan 10 éves lesz, ami nagyon kevés MLM cégről mondható el. Mi itt voltunk, itt vagyunk, és itt is leszünk. Egy cég, amire lehet számítani! Tervezzetek vele hosszútávon!
A harmadik részt Borcsányi Péter kezdte, aki a „Te és az Internet” címmel beszélt a virtualitás fontosságáról és arról, hogy nekünk is létfontosságú ennek hasznosítása, valamint a Family Business Weblapja által kínált mini honlap és webiroda használatával kapcsolatban osztott meg sok jó tanácsot.
Az programot Dr. Péli Erzsébet előadása zárta, melyben a munkánkkal kapcsolatban adott gyakorlati tanácsokat. Kiemelte a Family Business által nyújtott előnyöket, a kínálat nagyságát, a mobil telefon tarifánk hasznosságát. Tulajdonképp, ha a Kártyás Gyula és a Dr. Péli Erzsébet előadásait összerakjuk, akkor tisztába kerülhetünk minden tennivalóval, ami az üzletünknek szárnyat adhat. Ha nem voltál ott, akkor figyeld a weblapot, mikor jelennek meg ezek a videók rajta. Ja videók! Nézzétek meg a feltöltött anyagokat, láthattok egy remek tájékoztatót a gyapjú termékekről, amit a rendezvényen is levetítettünk.
Természetesen ezeken kívül voltak elismerések, és tombola is. A következő rendezvényre megbeszéltük, hogy mindenki hoz még egy embert! Légy Te az egyik, aki ott lesz! November 13-án várunk téged is!
 
Üdvözlettel:
Sztupinszky Zsolt


 

Terméktapasztalat

Ezek a termékek a kedvenceim közé tartoznak. Nem csak azért mert finomak, hanem azért is mert egészségesek is. Rendszerint megtalálható az asztalon étkezéskor így mindenki saját száj ízére varázsolhatja az ételt.

Rozevelt Karolina, Szabadka

NEM ÉRDEMES KIHAGYNIA

Spóroljon havi tízezret a telefonszámlán, és inkább vigye el vacsorázni a családját!

Családi Mobil a Family Businesstől

A kedvezmények arra valók, hogy igénybe vegyük oket, avagy hogyan takaríthat meg évente százezret az okos vásárlással?

Family Business Vásárlói Klub

WEBMAIL

Személyes email postafiókját itt elérheti el.

Webmail

© 2025 Family Business International Kft. Minden jog fenntartva!

H-1153 Budapest Bácska utca 15. Tel.: (+36-06) 70 452 51 00 E-mail: kozpont@family-business.hu