HÍRARCHÍVUM

2009. 02. 02. | Csoporttalákozó Kecskeméten

 

 

 

 

 

 

2009. január 31-én, Kecskemétén az Extrém Preszóban került sor 16:00 órakor Vajda János csapatának csoporttalálkozójára, értekezletére. A közel 30 fő részvételével zajló program megnyitóját a csoportvezető, Vajda János tartotta.

 

Napirendre került, hogy Kecskeméten 500 embert küldenek el a DDK nevű gyárból, és ezen emberek problémáira az FB tagok tudnak megoldással szolgálni. Vajda János kiemelte, hogy a világméretű gazdasági válság miatt egyre több munkahely szűnik meg, és már nem lehet biztonságról beszélni egy munkahely kapcsán sem, amivel szemben kitűnő alternatívát kínál a Family Business, ahol senkinek nincs főnöke, és ahol a kifizetések még sosem késtek vagy maradtak el.

 

Szintén a találkozó témája volt a Vodafone által kínált előnyök áttekintése, amely mellett az egész Vajda család és a csoport nagy része már sok évvel ezelőtt letette a voksát, és azóta is hűségesen szolgál nekik a kedvezményes telefonos szerződés. Természetesen a telefonos szerződések megléte egyúttal biztosítja a 100 pont teljesítését is, hiszen ez az egyik feltétele az aktív tagságnak.

 

Vajda János elmondta, hogy a Family Business nagy erőkkel látott neki a 2009-es év szervezésének is, így már rendelkezésre áll az ingyenes e-mail cím, az üzleti regisztrációs csomag és a központi alapképzés lehetősége is mindenkinek.

 

Ágoston Ferenc beszélt a másolódás szerepéről és fontosságáról az üzletben, bemutatva a 100 pontosok klubját, melynek egyre több üzlettárs tagja a Vajda csoportból is. A havi 100 személyes pont teljesítésének jelentősége így mindenki számára egyértelmű volt.

 

A program szünetében az üzlettársak a már beszerelt Brumi égésjavító egységeket tekintették meg, és konzultáltak a vezetőkkel az új hírekről, információkról. Petrovics István, aki szerelőként a beszerelést is vállalja, szintén számtalan kérdésre válaszolt.

 

Csonka Miklós – a csapat felső szponzora – is tartott egy előadást a csapatnak, melyben azt mutatatta meg, hogyan lehet 6 hónapnyi, intenzív munka befektetésével akár havi 2,3 millió forintot keresni a Family Business üzletből. Vajda János tréfás kommentárja szerint nem volt nehéz dolga, hiszen a modell már rendelkezésre állt a Gyémántpillér füzetben, és az igazi válasz a fenti kérdésre mindössze ennyi: építs Gyémántpillért! A Gyémántpillér kihívás teljesítői, most ráadásul + 15.000 forintot tudnak keresni, ha a két új tag üzleti regisztrációval kapcsolódik!

 

A Vajda csoport már nagyban készül a február 14-ei Szemináriumra és Bálra, így aztán biztos, hogy a csapat szép létszámmal képviselteti majd magát a szolnoki rendezvényeken!    

 

Vajda János csoportvezető tapasztalatai szerint az ilyen csoportértekezletek kifejezetten jó hangulatban telnek, és a program eredményessége is nyilvánvaló, hiszen ez alkalommal is közel 30 üzlettárs részvételével zajlott az információcsere és konzultáció. János ezúton üzeni minden FB csoportvezetőnek, hogy bátran szervezzenek ilyen csoporttalálkozókat, ahol néhány órában fel lehet pezsdíteni a hangulatot, és megbeszélni a legfontosabb újdonságokat!

 

A következő közös találkozó tehát a nemzetközi, 8. Születésnapi Szeminárium és Bál – reméljük, minél többükkel találkozunk majd! Addig is jó munkát minden FB tagnak, az egész Vajda csoportnak, és persze a vezetőnek, Vajda Jánosnak.

 

 

Az összefoglalót szerkesztette: Kártyás Péter

 

Terméktapasztalat

Boric Silvana

Szeretném leírni, hogy édesanyám amióta használja a Mini szanatóriumot egészen más, amikor elment ellenőrzésre a kórházba még az orvos is meg kérdezte mit csinált mert a tüdeje (40 éve erős asztmás ) tisztulni kezdett, ezért az orvosa azt ajánlotta neki, hogy amit elkezdett ne hagyja abba mert igen szépen halad a gyógyulás felé, hogy még visszafordul a betegsége, és ezt nem tudja elhinni, hogy ilyen megtörténhet, édesanyám ezt a terméket 3 hónapja használja aktívan!!!!!! Köszönöm Family Business, ezt anyukám küldi !!!!!!

Tovább a termékhez

NEM ÉRDEMES KIHAGYNIA

Spóroljon havi tízezret a telefonszámlán, és inkább vigye el vacsorázni a családját!

Családi Mobil a Family Businesstől

A kedvezmények arra valók, hogy igénybe vegyük oket, avagy hogyan takaríthat meg évente százezret az okos vásárlással?

Family Business Vásárlói Klub

WEBMAIL

Személyes email postafiókját itt elérheti el.

Webmail

© 2019 Family Business International Kft. Minden jog fenntartva!

H-1153 Budapest Bácska utca 15. Tel.: (+36-06) 70 452 51 00 E-mail: kozpont@family-business.hu